KGS Team Tournaments 2003external

Körlevél a HUligans csapatnak. Retesz a csapatkapitány, a Hungarian Room a hazaipályánk.
A táblázat fejlécében levő szöveget kell minden, az adott versenyhez tartozó, parti elején beírni. Mivel a kis és nagy betű is fontos, javaslom a Ctrl-C (copy) Ctrl-v (paste) használatát.
A partik paraméterei: free, japán szabályok, 30 perc alapidő és kanadai byo-yomi 10 perc alatt 25 lépés.
Egyenlő esetén 6.5 a komi, egyébként 0.5

Csapatkapitányunk utolsó levelét idemásolom, amely egyben tartalmaz egy kis "eredményhirdetést" is:
Sziasztok

Véget ért a KGS csapatverseny.
Köszönöm minden csapattagnak a résztvételt.

Az "even" versenyben 2.-ok lettünk.
A handicap versenyt megnyertük !!! :)))

Egyébként a handicap versenyben csak mi "játszottuk le", beszámítva
a kizárásokat, és a "claim" partikat, az összes játszma 2/3-át.

Egy régebbi levél alapján akik lejátszották a partijaik 2/3-át azok
indulhatnak a tavaszi versenyen is. Valószinűleg ranut, helyett majd
mást kell keresnünk, mert neki sajnos a verseny közben korlátozódott
az Internet hozzáférése.
Ezek szerint, ha úgy gondoljátok résztvehetünk a következő versenyen
is. Erről majd, ha lesznek hírek tájékoztatlak benneteket.

Sziasztok, és addig is további jó játékot a KGS-en is.
Korossy K. Péter
KGS Even Game Tournament
Ellenfél ereje szobája Te színed E Időpont
Unicum 3 kyu erőgrafikonja 3 : 2
MrPink 4 dan Canadian Room fekete 0 11.17.
karmaGfa 5 kyu Chez Hu fehér 1 12.06.
tianyuan 5 kyu Chinese Go Club fekete 1 11.23.
Greenfuse 5 kyu Australia room fehér 0 11.06.
Fausto 2 kyu La Stanza Italiana fekete 1 11.07.
Polaci 5 kyu erőgrafikonja 3 : 2
ronn 3 kyu Canadian Room fehér 0 11.02.
Bio 7 kyu Chez Hu disqualified
kokia 5 kyu Chinese Go Club disqualified
Adantz 6 kyu Australia room fekete 1 11.23.
fonta 7 kyu La Stanza Italiana fehér 0 11.08.
Ranut 8 kyu erőgrafikonja
myrisiu 10 kyu Canadian Room fekete 1 11.02.
FFLaguna 7 kyu Chez Hu fehér -  
raindrops 5 kyu Chinese Go Club fekete -  
Alto 8 kyu Australia room fehér 0  
aragos 8 kyu La Stanza Italiana fekete -  
Retesz 9 kyu erőgrafikonja 4 : 1 :-)
ChrisW 10 kyu Canadian Room fehér 1 11.06.
Hu 7 kyu Chez Hu fekete 1 11.16.
yymayy 6 kyu Chinese Go Club fehér 0 11.08.
Andrusha 8 kyu Australia room fekete 1 11.08.
JoJoGo 10 kyu La Stanza Italiana fehér 1 11.13.
Ecco 13 kyu erőgrafikonja 2 : 3
cht 11 kyu Canadian Room fekete 0 11.10.
Zem42 8 kyu Chez Hu fehér 0 12.07.
weiqi 14 kyu Chinese Go Club fekete 1 11.07.
Amit 9 kyu Australia room fehér 1  
zuzui 13 kyu La Stanza Italiana fekete 0 11.17.
KGS Handicap Game Tournament
Ellenfél ereje szobája Te színed E Időpont
Unicum 3 kyu erőgrafikonja 2 : 3
karmaGfa 5 kyu Chez Hu fehér 0 11.24.
Greenfuse 5 kyu Australia room fehér 0 12.14.
Zazie 5 kyu Salle Francaise fehér 1 11.05.
Niamor 8 kyu Salle Francaise fehér 1  
Chees 8 kyu Australia room fehér 0 11.27.
Polaci 5 kyu erőgrafikonja
Bio 7 kyu Chez Hu disqualified
Adantz 6 kyu Australia room fehér -  
Sek33 8 kyu Salle Francaise fehér -  
Kirikah 9 kyu Salle Francaise fehér 0 11.21.
Aussiemate 9 kyu Australia room fehér 0 11.07.
Ranut 8 kyu erőgrafikonja
FFLaguna 7 kyu Chez Hu fekete -  
Alto 8 kyu Australia room fehér 0  
Dertasz 9 kyu Salle Francaise fehér -  
Jocelyn 9 kyu Salle Francaise fehér 0 10.31.
eat 10 kyu Australia room fehér 0 11.01.
Retesz 9 kyu erőgrafikonjat 4 : 1 :-)
Hu 7 kyu Chez Hu fekete 1 11.08.
Andrusha 8 kyu Australia room fekete 1
Shuko 10 kyu Salle Francaise fehér 0 ?
Velours 11 kyu Salle Francaise fehér 1 11.20.
kensei 11 kyu Australia room fehér 1 11.23.
Ecco 13 kyu erőgrafikonja 5 : 0 !!!
Zem42 8 kyu Chez Hu fekete 1 12.14
Amit 9 kyu Australia room fekete 1  
Cidrolin 15 kyu Salle Francaise fehér 1 11.30.
Gwalchavad 12 kyu Salle Francaise fekete 1 12.05.
Frog27 13 kyu Australia room fehér 1  
A vastagított szoba azt jelzi, hogy ott kell lejátszani. A szín, a magyar játékos színe, az 5. oszlopba került az eredmény. Az Even versenyben 28 ponttal a 2.-ok lettünk, a Handicap versenyt 27 ponttal megnyertük.

Honlapgazda: enel Utolsó frissítés: 2004. február 24.